pink mint, rendezvénye tökéletes partnere

A somorjai székhelyű Pink Mint rendezvényszervező iroda idén márciusban alakult. Alapító tagjai Tóth Pogány Erzsébet és Czvedler Andrea. A két fiatal lány fejében már hosszú ideje megszületett ennek ötlete, azonban a megvalósítás váratott magára. Mostanra azonban úgy érezték, mindketten készen állnak, hogy belevágjanak álmaik életre hívásába, s közösen.
 

A névválasztás nehéz feladatnak bizonyult, mivel szerették volna, ha már első hallásra tükröződik belőle, kik is ők valójában. „Olyan egyedi nevet kerestünk, mely kifejez bennünket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem érdekes színkombinációkon gondolkodni, mely egyrészt bohókás, másrészt eleganciát sugároz. Így született meg a Pink Mint kifejezés”- fejtette ki Tóth Pogány Erzsébet. Esküvők, születésnapok, osztálytalálkozók, keresztelők, tematikus bulik, csapatépítő tréningek megszervezését egyaránt vállalják. „A célunk, hogy valami mást adjunk az embereknek, mint amit már megszoktak. Fiatalok, kreatívak és innovatívak vagyunk, e tulajdonságainkat kihasználva mindig valami spontán, érdekes ötlettel rukkolunk elő”- tette hozzá Czvedler Andrea. Nem tétlenkedtek sokáig, az első megbízásukat már májusban megkapták. „Tizennyolcadik szülinapot kellett megszerveznünk. Semmilyen útmutatót nem kaptunk, csak annyit, hogy az ünnepelt lány nem kedveli a rózsaszín árnyalatot, s ötven vendégre számítanak. Végül egy fekete-fehér tematikájú partit valósítottunk meg. Nagyon jól sikerült az este. A szülők és a fiatal lány is teljes mértékben meg voltak elégedve.  Még aznap este kaptam egy telefonhívást az anyukától. Megköszönte, hogy fantasztikussá és különlegessé varázsoltuk a kislánya születésnapját. Elmondhatatlanul jó érzés volt hallani az elismerő szavait. Szerencsére azóta többen kerestek már minket, kíváncsiak ránk az emberek, s bizalmat szavaznak nekünk, ami nagyon sokat jelent számunkra. Éppen ezért igyekszünk minden felkérést tökéletesen teljesíteni, s megfelelni az elvárásoknak”- folytatta Andi.

 

Bár a Pink Mint csapat még csak néhány hónapja működik, Böbinek és Andinak nem számít újdonságnak a rendezvényszervezéssel járó feladatkör, hiszen mindketten többéves tapasztalattal rendelkeznek. Andi korábban családi és baráti összejövetelek megvalósításában vett részt. Böbi professzionálisan űzte e hivatást: szinte az egész világon konferenciákat szervezett, valamint utazási irodáknak dolgozott, így csapatépítő tréningeket is megvalósított. „Már most is vannak partnereink, akikkel együttműködünk: fotós, videós, virágkötő, díszítő, sminkes, fodrász, tánctanár, zenész. Tapasztalt és pályakezdő vállalkozókkal egyaránt felvesszük a kapcsolatot, mivel szeretnénk mi is teret adni a fiataloknak, hogy kibontakoztathassák tehetségüket”- hangsúlyozta Böbi.

A Pink Mint rendezvényszervező iroda nem zárkózik el semmilyen megbízástól, helybeli korlátaik nincsenek, nyitottak minden új kihívással szemben. A közeljövőre nézve terveik közt szerepel borkóstoló rendezése, valamint a jövő évben szeretnének megálmodni, s megvalósítani egy divatbemutatót. „Egyelőre még tapasztalunk és tanulunk, hiszen hiába vagyunk már tíz éve barátnők, a közös munka még újdonság számunkra. Rengeteg tervünk van, arra törekszünk, hogy ezeket zökkenőmentesen valósítsuk meg”- szögezték le.

                        
 

Továbbküldöm ismerősnek