Különleges esküvői történet a Vasárnap magazinból

Szerelem Puerto Ricóban

Földes Ivett otthona már ott van, ahol Gerardo, és az San Juantól Vásárútig bárhol lehet a világon

Aki más nemzetiségű, eltérő vallású és kultúrájú emberrel köt házasságot, az mindig nagy kalandra vállalkozik. Egész életében érhetik meglepetések, de csak rajta és a párján múlik, hogy mindazt, amiben különböznek, kettejük közti választófalként vagy egy másik világba való belépőként fogják fel. Utóbbi a szerencsés hozzáállás, persze jó adag alkalmazkodókészség, kölcsönös tisztelet és nyitottság szükségeltetik hozzá. A vásárúti Földes Ivettben mindez megvolt, amikor úgy döntött, hogy életét egy Puerto Ricó-i férfiéval köti össze.

Esküvő a Héderváry Kastélyban

„Gyerekkoromtól arról álmodoztam, hogy beutazom a világot, megismerem, hogyan élnek máshol mások. Az érettségi után au-pairként vállaltam munkát Angliában. Ott szerettem volna elvégezni egy közgazdasági egyetemet, a University of Hertfordshire-t, de akkor még nem voltunk az Európai Unió tagja, és fizetni kellett volna érte. Ezért 2003-ban egy amerikai luxushajón kezdtem dolgozni, hogy megkeressem rá a pénzt” – kezdi a mesélést a rokonszenves fiatalasszony, aki augusztusban az esküvő végett utazott haza a vőlegényével. Gerardót is a Karib-szigetek között cirkáló hajón ismerte meg. „Vacsoránál mindig én szolgáltam fel az asztalánál, beszédbe elegyedtünk, és megkérdeztem, milyen érdekes látnivalók vannak Puerto Ricóban. Egy barlangot említett, és megadta a telefonszámát, hogy ha meg akarom nézni, hívjam fel. Jó fél év elteltével szeptemberben került erre sor, Gerardo megmutatta a barlangot, majd az egész szigetet, és járni kezdtünk. Mindig vasárnap kötöttünk ki a fővárosban, San Juanban, ekkor szoktunk találkozni. 2005-ben lejárt a szerződésem a hajón, és elkezdtem a kiszemelt angol egyetem akkor már Budapesten nyílt számvitel és vezetői információs szakára járni. Gerardóval csak e-mailben és telefonon tartottuk a kapcsolatot, évente kétszer, decemberben és nyáron találkoztunk. Nehéz volt, de úgy gondoltam, ha elég erős a kapcsolatunk, akkor ezt is ki fogja bírni.”

És kibírta. Ivett 2008 szeptemberében utazott vissza Puerto Ricóba, és úgy döntöttek a párjával, hogy félévi együttélés után döntik el, egybekelnek-e. Tavaly nyáron hozta el először Gerardót Vásárútra, hogy bemutassa a szüleinek, idén pedig megtartották az esküvőt.

„Ott, San Juanban 2009 februárjában házasodtunk össze polgári szertartással, főleg azért, hogy megkapjam a zöldkártyát. Már akkor elhatároztuk, hogy a templomi esküvőt és a lakodalmat itthon tartjuk. Egyrészt ott nagyon drágák a menyegzők, másrészt azt akartam, hogy a családom Gerardo szeretteit is ismerje meg. Az interneten keresgéltem esküvőszervező cég után, és rátaláltam a legjobbra, egy hazai magyar nyelvű portálra (www.eskuvo.sk), amelyen sok hasznos tanácsra leltem a nagy nap tervezésével kapcsolatban. Rögtön megtetszett a Héderváry Kastély, elküldtem a szüleimet, hogy nézzék meg, és miután megegyeztek, le is foglaltuk. Roppant megfelelt nekünk ez a megoldás, abból a szempontból is, hogy a Puerto Ricó-i vendégeket a helyszínen tudtuk elszállásolni. A lakodalom után elvittük őket kirándulni Csehországba, Magyarországra, Ausztriába. Igen tetszett nekik Európa, mindenen csodálkoztak, ami száz évnél idősebb. A vásárúti templom is teljesen lenyűgözte őket, mert nagyobb, régebbi és díszesebb, mint náluk a fővárosi székesegyház.”

San Juantól Vásárútig

A négymilliós Puerto Rico az Amerikai Egyesült Államok társult állama, és bár lakosai többnyire spanyol ajkúak, életmódjuk szinte teljesen amerikanizálódott. Ivettnek az emberek laza, optimista szemléletét, a folytonos napsütést és meleget könnyű volt megszoknia, a kosztot már nehezebb.

„Puerto Rico gyönyörű, zöld sziget, türkizkék tengerrel, harmincfokos átlaghőmérséklettel; azt lehet mondani, hogy folyamatosan nyaralok. Amikor odamentem, azt hittem, ott a halat is hallal eszik, de nem – inkább csirke- és disznóhús kerül az asztalra. Nagyon finom a rizsből és babból készült szaftos keverék, amelyet a húsokhoz tálalnak; nekem a pirított zöld banán is ízlik. Levest a nagy melegek miatt alig esznek. A sütemények mind szárazak és túl édesek, krémes a forróságok miatt nincs. A rokonok a lakodalomban nem bírtak betelni a krémes és habos süteményekkel meg a tyúkhúslevessel: azóta is emlegetik. Amerikához hasonlóan legtöbben ott is a gyorséttermekben kosztolnak, de én igyekszem főzni olyasmit is, amit anyukámtól tanultam, mert hiányoznak az itthoni ízek. Nem egyszerű, mert a szupermarketben vásárolt paprikának, paradicsomnak nincs olyan zamata, mint annak, amit a kertben szakítok le. Más különbséget nem nagyon látok: pont úgy élnek ott is, mint mi itt, Szlovákiában. Ez talán abból is adódik, hogy többnyire katolikusok. A férjem családja spanyol gyökerű. Nagyon vallásosak. Számukra a hit nemcsak hagyomány, hanem tényleg naponta megélik. A karácsony is csak annyiban különbözik – leszámítva a kinti huszonöt fokot –, hogy a szűk családi kör húsz-harminc fő. Gerardo szüleinél jövünk össze – testvérek, gyerekek, nagybácsik, nagynénik –, és elkezdődnek a késő estébe nyúló beszélgetések, éneklések. Roppant muzikális a família, a többség jól énekel, és játszik valamilyen hangszeren.
Gerardónak hat testvére van, ő a legfiatalabb. Két testvére a családjával és néhány barátja volt itt a lakodalomban, a többiek nem tudtak jönni a munkájuk miatt, szülei pedig már idősek. Úgy érzem, befogadtak, szeretnek engem; az egyetlen akadály, amely köztünk áll, hogy spanyolul még nem beszélek elég jól. Szorgalmasan tanulok, mert nyelvtudás nélkül munkát is nehéz találni. Gerardónak autójavító-kereskedése van San Juanban, és egy közeli városkában lakunk. Egyelőre úgy látjuk, hogy ott is maradunk; később lehet, hogy átköltözünk Floridába, de Budapest is szóba jött már. Mindig kalandor lélek voltam, úgy gondoltam, nem fontos, hogy az ember letelepedjen valahol, de most minden megváltozott. Az otthonom ott van, ahol Gerardo, és az San Juantól Vásárútig a világ bármelyik pontján lehet.”