Fotózás a Felvidék Szépe lányaival

Szeretnék valami egyedit, valami szépet, tudod olyan KOKAsat…

Általában így kezdődik nálam a kommunikáció egy egyedi tervezésű menyasszonyi ruha elkészítésének felkérésénél.

Én bizony szeretem, ha ilyen megkéréssel fordulnak hozzám. Minden egyes ruha kihívás számomra és élvezem, ha szárnyalhat a fantáziám. Ezért is kezdtem el egyáltalán foglalkozni a divattal, mert úgy érzem, itt bontakozhat ki a kreativitásom legjobban és hát az a sok elégedett megrendelőm, ők azok, akikért érdemes dolgozni. A sok éves munkásságom alatt mindig is nagy álmom volt, hogy teljes menyasszonyi kollekciót készítsek és, hogy csak ezzel foglalkozzam. Most eljött ez az idő és igazán szerencsés embernek tartom magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és a ruháim által részese lehetek mások boldogságának is.

Az első menyasszonyoknak szánt kollekcióm elkészült. Próbáltam belevinni a saját stílusomat, de előtérbe helyeztem a sok éves esküvős tapasztalatomat. A ruháim légiesek, könnyed anyagokból készültek, hogy a menyasszonyok jól érezzék benne magukat az egész esküvő alatt. Francia csipkét, muszlint, tüllt, taftot használtam a ruhák elkészítéséhez. Az áttetsző anyagok sejtelmesek és éppen ott takarnak ahol kell. Rafinált megoldásokkal takarom ki a felsők egyes részét, hogy még véletlenül sem mutasson többet a menyasszony a kelleténél. Nem vagyok híve a nehéz, merev abroncsos, korzetos ruháknak. Nehezek és kényelmetlenek. Én úgy gondolom, hogy a kollekcióm bármely darabjában tényleg végig lehet táncolni egy egész éjszakát bármilyen korlátok nélkül.

A ruhák fotózásához a Felvidék Szépe lányait választottam, ezzel is hangsúlyozva, hogy a hazai szépség mekkora érték. A csodálatos karintiai környezet elkápráztatta az egész stábot.

Remélem nektek is tetszenek a fotók és a ruhák is.

Szeretném megköszönni a csapatnak a kiváló munkát.

 

web: www.kokafashion.com

e-mail: koka [dot] anna [at] gmail [dot] com

mobil: 0908 126597

Stáb:

Haj- Bajcsy Szimonetta –Hair Studio-Galéria Fodrászat

Smink- Bodnár Erika

Fotó- Katona Réka -Méziphoto

Főszervező- Varga Péter

Aszisztens- Ranostaj Tibor

Lányok: Viki, Andesz, Bianka, Skarli, Evelin


www.eskuvo.sk - esküvő határok nélkül

www.TOPsvadba.sk – szlovák nyelvű esküvői portálunk ( svadba = esküvő )

www.fotosuli.sk - online fotótanfolyam

Továbbküldöm ismerősnek